A harmadik a sorban
Panasonic Lumix DMC-G3
[2011. 12. 23.] - [Digitális fotó]Alig három éve, hogy a Panasonic úttörőként bemutatta első tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépét, G típusjelzéssel. Azóta a cég MILC fényképezőgépe több generációváltáson ment keresztül. A legújabb G3 elveiben mitsem változott, minőségben és szolgáltatásaiban azonban jóval többet nyújt elődeinél.
Három évvel ezelőtt a G-család első darabja már sikert aratott, de a sorozat fényképezőgépei hosszú utat tettek meg azóta. Fejlődésük legújabb eredménye a Lumix DMC-G3, amely már külsejében sem emlékeztet a G1-re, és a géppel készíthető álló- és mozgóképek minősége is jelentősen javult, a sorozatfelvétel pedig gyorsabb lett. Ami viszont a kezdetektől megmaradt, az a Micro 4/3” szabványú képérzékelő, amelynek felbontása 12-ről 16 megapixelre növekedett, amivel a G3 kategóriaelső a MILC-ek között.

Egyedi szolgáltatások
Trend, hogy egy új fényképezőgép bemutatásakor gyártója igyekszik azt néhány, korábban más gépekben nem megtalálható szolgáltatással érdekessé tenni. Fokozottan érvényes ez a MILC kamerákra, hiszen ez az a szegmens, amitől valamennyi gyártó a piac bővülését, fellendülését várja ez elkövetkező években.
A G3 három ilyen speciális tulajdonsággal büszkélkedhet:
A magyar nyelvű menüben Árnyék kompenzációnak nevezett funkció a képsarkok sötétedésének (vignettálás) kiküszöbölésére hivatott.
A G sorozat új gépei már tartalmazzák a 3D fényképezés módot, amihez természetesen szükségünk lesz a Panasonic kettős objektívjére (Lumix G 12.5 mm F12). A háromdimenziós képeket a kamera MPO formátumban, 3 megapixeles felbontással rögzíti.
A Kreatív vezérlés mód valójában öt kiválasztható képi hatást akar. Ezek a képeffektusok a Kifejező mód, a régi kopott képeket idéző Retro mód, a túlvilágított High-key, a Szépia és a High-Dynamic.
Felépítés és funkcionalitás
Az alumínium vázba épített fényképezőgép méretcsökkenése közel 25 százalékos, amivel még közelebb került az MILC kamerák eredeti koncepciójához, a lehető legkisebb mérethez, az objektív cserélhetőségének biztosítása mellett. Emiatt azonban egyes kezelőszerveket a tervezők feláldoztak, és ezeknek a funkciói bekerültek a menübe, ami nehezíti a gép kezelését.
A fő üzemmód-választó kapcsolón a P (program), A (rekesz) és T (időautomatika) mellett négy saját beállításkészletet menthetünk el. A témamódok használatához a tárcsát SCN állásba kell kapcsolnunk és a szükséges témamódot ezután a menüben kell kijelölnünk. Kreatív vezérlés módban öt képeffektus közül választhatunk. Az Intelligens automata (iA) mód külön gombot kapott a kamera tetején, a hátoldalon pedig két programozható funkciógombot is (Fn) is találunk.

Az SD memóriakártya-foglalat és az akkumulátor egyetlen fedél alatt kapott helyet. A fényképezőgépen TTL vakupapucs is található. A kihajtható és forgatható LCD kijelző mellett elektronikus kereső is rendelkezésre áll, amely jócskán kiemelkedik a gépvázból, így kényelmesen használható. A 3”-es monitor érintésérzékeny, vele most már sokkal több funkciót vezérelhetünk, mint elődjével.
A gép autofókusz rendszere továbbra is kontraszt alapú. A Light Speed AF névre keresztelt rendszer legjobb esetben 0,1 másodperc alatt állítja be az élességet, ami egy D-SLR fáziskülönbségen alapuló AF-nek is becsületére válna, miközben a Panasonic szerint ez a technológia az élességállítás pontosságában túl is szárnyalja a digitális tükörreflexes gépeket.
Az ötféle AF mód közül új a nagypontosságú (máshol hajszálpontosnak nevezett) mód, amikor az első beállító képernyőn 23x21 AF mező közül választhatunk, majd a kiválasztott mezőbe eső képrészlet kinagyítódik, és a pontos élességi pont a kurzorgombokkal a képmező közepén lévő szálkereszt alá mozgatható. Gyorsult a sorozatfényképezés is, teljes felbontásban maximum 4 képet készíthetünk másodpercenként, de alacsonyabb felbontással, élőkép nélkül, akár 20 JPEG képet is felvehetünk egy másodperc alatt.
A G3 a videórögzítés területén is sokat változott. A korább AVCHD Lite formátumot felváltotta az AVCHD H.264, a felbontás pedig immár Full HD, de továbbra is használható a 720p felbontású MJPEG és a VGA/QVGA formátum is, viszont a WXGA a G3-ban már nem elérhető. A videót immár sztereó hanggal rögzíthetjük, és a felvétel közben készíthető állóképek felbontása a korábbi 2 megapixelről 11,5 megapixelre nőtt. Videókhoz is használhatjuk a fotóstílusokat és az iA (intelligens automata) módot is, a fókuszálás az automata mód mellett már kézzel is végezhető, miközben a fénymérési módok is rendelkezésre állnak, csakúgy, mint az Intelligens dinamika funkció, amellyel a kontrasztátfogás javítható.
Ergonómia
Ami előny az egyik oldalon, hátrány lehet a másikon. A kisebb mérettel a G3 fogása kényelmetlenebbé vált, hiszen még egy átlagos méretű kéznek is mindössze három ujja fér el a markolat első és hátsó oldalán. Ráadásul a burkolat felülete sima, ami tovább rontja a tartás biztonságát.
Szintén a kis méret – és a nagyméretű LCD kijelző – következménye, hogy a hátul elhelyezett kezelőszervek csak erősen behajlított hüvelykujjal érhetők el, így a gép biztonságos tartásához feltétlenül szükségünk van a másik kezünkre is. A megmaradt gombokat a gép hátoldalán igen kis helyre zsúfolták össze, és ezek épp a markolatot tartó kéz alá kerültek, így akaratlanul is megnyomhatjuk valamelyiket, ami nem használ az elkészült fotó minőségének.
A menürendszer logikusan felépített, magyar nyelven is elérhető. Az öt fő menüpont almenüi a képernyő magasságánál több elemet tartalmaznak, ami általában zavaró, itt azonban a kijelzőn látható, hogy az adott almenü hányadik oldalán járunk. Viszont az egyes oldalakat kénytelenek vagyunk végiggörgetni, mert direkt lapozás nem lehetséges. Az almenükbe a MENU gomb megnyomása után először megjelenő menüválasztóból léphetünk be, ami egy felesleges lépést jelent, hiszen bármit választunk, ugyanabba a főmenübe érkezünk meg, csak nem a legtetejére. Ez tehát inkább lassítja az egyes beállítások elérését, mintsem könnyítené azt. A Q.MENU (Quick Menu) gombbal a leggyakrabban használt funkciókat érhetjük el.
Képminőség
A képek elkészítéséhez a gyári alapbeállításokat használtuk, képjavító eljárások nélkül. A tesztfotók tanúsága szerint zajcsökkentés nélkül már ISO 400-on is jelentkezik némi – igaz elhanyagolható – képzaj, és ISO 800-ig a mértéke ilyen is marad, ám ISO 1600 értéknél a kontúrok már veszítenek élességükből, ami – tekintve az ISO 6400-as felső határt, nem tekinthető a legjobb értéknek.
A képzaj persze erősen függ a megvilágítástól, így a fentiek különösen szegényes fényviszonyok között ronthatják a felvételek minőségét.
A G3-ban az új elektronikának köszönhetően azonban javult a zajszűrés minősége, amely öt fokozatban állítható. A funkció valóban hatékonyan működik, még a legmagasabb ISO 6400 fokozaton is jó minőségű képet eredményez.
Összesítve…
A G3 modell a jelenlegi G sorozat középső tagjának számít. Olyan újdonságokat tartalmaz, mint a nagyobb felbontás álló- és mozgóképek esetén is, ami az új képfeldolgozási eljárásoknak köszönhetően minőségileg is többet nyújt az elődöknél. A sztereó mikrofon és a 3D felvételi lehetőség szintén az új szolgáltatások tárházát bővíti, továbbá fejlődést jelent az alumínium gépváz, a gyorsabb automatikus élességállítás, valamint a továbbfejlesztett érintőképernyős funkciók.
Bizonyos tekintetben visszalépést jelent a kisebb gépváz miatt a rosszabb fogást biztosító, sima felületű markolat, valamint a méretcsökkenés miatt feláldozott gombok hiánya, amelyeknek funkcióihoz most a menüben kell keresgélnünk.
A felsorolt hátrányok ellenére a G3 jól használható kamera, amely mindig kéznél lehet, hiszen egy kis táskában is elfér. A fotózási körülmények legnagyobb részében a fényképek akár az alapbeállításokkal is jó minőségben készíthetők el, így a menü kicsit bonyolultabb használata csak ritkán jelenthet problémát.


